Mezzo Music Restaurant
1122 Budapest, Maros utca 28.
Nyitva: Hétfő - Péntek: 8.00-24.00, Szombat: 9.00-24.00, Vasárnap: 9.00-23.00

A Mezzo helyén nem olyan régen még a John Bull Automobile Pub állt. Bár nem volt messze tőlünk, mégis nagyon kevés alkalommal voltam ott, pedig alapjában véve nagyon hangulatos étterem volt, az ár-érték arány szerintem rendben volt, és ami még egy étteremben megfizethetetlen: a pincérek. A pincérek kellően távolságtartóak voltak, nem túlságosan, csak épp amennyire kell. Viszont mindig udvariasak, kedvesek, tökéletesen passzolt a stílusuk az étterem profiljához. De ha minden szép volt és jó, miért kellett változtatni, kérdezhetnénk. Megnyugtatásul: tulajdonképpen majdnem minden maradt, csupán a belső design és a séf ami változott.

Nézzük a design-t! A korábbi angol visszafogott elegancia helyett a '30-as évek hangulatát idéző, ragyogó stílus kapott itt helyet: a csillámló arany különböző árnyalatai a higgadt barnával, egyszerre megnyugtató és fenséges, az összhatás a luxus érzését kelti bennünk, azonban nagyon fontos: mégsem érzem puccosnak a helyet. Minden elismerésem a lakberendezőnek, fantasztikus munkát végzett.

És akkor lássuk az ételt. Múltkor nem ettünk levest, most viszont a pincér előre szólt, hogy sajnos mivel elég sokan vannak, hosszabb ideig tart majd az ételek elkészítése, így néhányan kértek levest előételnek. A választásuk a húslevesre esett, "gazdagon, daragaluskával" (950,-Ft). Én kihagytam, de a látvány önmagáért beszélt: gyönyörű lé zöldségekkel és színhússal - ez engem mindig levesz a lábamról.

Az én választásom erre esett: "Tanyasi csirkemell supreme roston édeburgonya-pürével és zöldségekkel"  (2.900,-Ft). Mivel imádom a krumplipürét, igen kíváncsi voltam az édesburgonya-pürére, bár úgy gondoltam csak a neve "édes", de mint kiderült, nem. És tényleg édes, de nekem nagyon ízlett. 
A 'Bárányborda magvas sütőtök muffinnal aszaltmeggy mártással'  (3.900,-Ft) két ember szerint rágós volt, egy ember szerint nem, abban viszont mindhárman egyetértettek, hogy a sütőtök muffin rettentően jó volt.

Az "Érlelt hagymás hátszín házi steak burgonyával"  (3.500,-Ft) sikert aratott, a pirított hagymát én is lemeóztam, kiváló. Viszont: a hátszín nagyon véres volt. Ezt talán illett volna megkérdezni, hogyan kéri a vendég.

Nézzük a desszertet! Bár teljesen jóllaktam a főétellel, a teszt kedvéért muszáj volt megkóstolnom valamit. Na persze csakis a teszt miatt, khm..
Azonban a lime-os mascarpones sajttortát  (850,-Ft) kár lett volna kihagyni! Életem legjobb sajttortája volt! Más kérdés, hogy miután megettem, onnantól azért szenvedtem, mert úgy tele voltam, hogy minden vágyam volt, hogy hazaérjek.. Állítólag a túrófánk forró baracklekvárral is finom volt..

A zene: amikor múltkor voltunk, elég távol ültünk a zongorától, de még így is olyan hangos volt, hogy kizárólag a mellettem ülőt hallottam. Nagyon hangos volt. Most a zongora mellé kaptunk helyet, kicsit aggódtunk is, de szerencsére kellemes csalódás volt: nem hogy nem volt hangos és zavaró, nagyon kellemes zene volt (Román Péter és együttese).

A felújításnak köszönhetően egy szép télikert is épült, ami szintén nagyon hangulatosnak tűnik. A zene nagy hangsúlyt kapott, ahogy az étterem neve is tükrözi, és immár reggelizni is tudunk (van bundáskenyér!) a 8 órai nyitásnak köszönhetően.

Mindenkinek ajánlom tehát a Mezzo éttermet: régi törzsvendégeknek és újaknak egyaránt.

Étel: 
Kiszolgálás: 
Környezet: 
Árak: 

Da Lello
Budapest, XII. ker., Alkotás u. 31.
Nyitva: 12-24 óráig

A Da Lello az az étterem, amiről mostanában elég sok jót hallottam, de még sosem voltam ott, ezért egyre nőtt iránta a kíváncsiságom. Pláne, hogy olasz étteremről van szó, ami az egyik nagy gyengém..

Kapóra jött tehát egy kis családi ünneplés, mint alkalom, hogy elmenjünk ide. Péntek este 7-re foglaltam asztalt, nem mertem a véletlenre bízni.

Végül viszonylag sokan is lettünk, legalábbis a hangzavar, ami bent volt, eléggé erre utalt. Nem értem mondjuk, hogy hogy lehet, hogy ennyire nem értettük egymás szavát, annyi hangos társaság pedig nem volt, de egy hatfős asztalnál kb. csak a mellettem ülőt hallottam tisztán. Lehet valami van a hely aukusztikájával is, nem tudom, mindenesetre ez nem volt túl kellemes.

Az étlap kellően sok féle étellel kecsegtet, természetesen rengeteg féle pizzából és egyéb tésztából választhatunk, de halfélékből is széles a választék. Én roston sült csirkemellet kértem tejszínes gombás szósszal, köretnek pedig hasábburgonyát. A pincér kimért, komor, nekem kicsit túl mogorva, jobban szeretem azt a stílust, ami Gianni éttermében fogad (ha már olasz éttermek), és ez rengeteget számít egy helynél. Viszont lehet, hogy csak rossz napja volt éppen a pincérnek, nem tudom, majd kiderül, ha újra elmegyek oda egyszer.

A főételem viszont elfeledtette velem a pincért. Rettentő finom volt a hús és a köret is, pont jó állagú mindegyik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Csillagos ötös.

Apu tengeri süllőt kért (nagyon ízlett neki), anyuék kagylót (és nem lett tőle másnap rosszul, pedig extra érzékeny, szóval ez nagy elismerés), tesóm meg Spaghetti Cartoccio-t (spagetti a tenger gyümölcseivel), neki nem volt új a fogás, de még mindig meg van vele elégedve.

Bátyó ajánlására eper tortát kértünk desszertnek (az étlapon így nincs fent, csak gyümölcstorta szerepel), mondván azt nem lehet kihagyni, apu a Bunet-et (Tojás, vanília, tejszin, csoki, likőr) vállalta be, illetve néhányan kértünk cappuccinot is.

Hát, igen, az eper torta az Az eper torta. Olyan könnyű, mint a szellő, minden bizonnyal mascarponével van elkészítve, és a piskótája is habkönnyű, lyukacsos, nem az a lekváros tekercs-féle piskóta. Mennyei ízek. A Bunet se rossz, de kicsit tömény, ellenben nagyon jó benne, hogy ennek ellenére sem édes.

A cappuccino-val csupán egy bajom van: hogy egy olasz étteremben legyen helyesen leírva. Amúgy gyári, nagyon finom, olasz.

Az árak nincsenek elszállva, természetesen nem olcsó a hely, de a jobb olasz éttermekhez képest nem drága. És ami a legfontosabb, az ár-érték arány teljesen rendben van.

Étel:
Kiszolgálás:
Környezet:
Árak: (a tészták átlagos árak szerintem)

Európa kávéház
1055. Budapest, Szent István krt. 7-9.
Nyitva télen: 9-22h, nyáron: 9-23h

Mozi előtt immár szokásunkká vált az Európa kávéház meglátogatása. Ilyenkor nem nagy vacsorákra vágyunk, de jólesik egy szendvics vagy sütemény (na jó, ÉS sütemény), esetleg egy frissítő kávé. Mindig fent ülünk a galérián, de felfelé menet elhaladunk a süteményespult mellett, így jó előre szemügyre vehetjük, milyen finomságokat kérünk majd odafent, kellemes, békebeli környezetben, kávéházi hangulatban. A hely ugyan egy kicsit szűkös, de a hangulathoz ez is hozzátartozik.

Van elég sokféle étel, természetesen kávéházhoz illőek, mi leginkább a 'kanapék' (nem, nem az ágyak :D) és a ciabatta szendvicsek közül szoktunk válogatni. Hideg 'kanapéból' van ötféle, a meleg változatból sonkás-sajtos (1000.-) és gombás-sajtos közül lehet választani, Bee az előbbit kérte, érkezett is a finom toast szendvics (2 db), mérsékelt mennyiségű uborkaszelettel és egy salátalevéllel díszítve. 

Mi Kókival a pármai sonkás ciabattát (1300.-) szavaztuk meg, bár ketten szinte egyszerre szóltak rám, hogy olyat ne kérjek, mert én azt nem szeretem. Hát, igen, így jár, aki egy-két rossz tapasztalat után felkéri a barátnőit, hogy legközelebb tiltsák le, ha pármai sonkát akar enni. Mert a barátnői figyelnek. :) Persze, nem a pármai sonkát nem szeretem, hanem a nem jó pármai sonkát nem, úgyhogy most mégsem hagytam magam lebeszélni. És jól tettem, mert a szendvics pont olyan volt, amilyennek lennie kellett, ropogós, meleg, tele finom sonkával és sajttal, nem bántam meg. Díszítés-ügyben ugyan lenne még mit tanulniuk, de végül is, nem ez a fő szempont. Sokkal fontosabb, hogy finom legyen az étel, a kiszolgálás pedig gyors és udvarias. És itt ezzel nem volt hiba. A pincérlányok kedvesek, viszonylag gyorsak, és ahhoz képest, hogy lentről járkálnak mindig fel, elég sűrűn előfordulnak az asztalnál.

Az édesség kérdésében Bee elég határozott: franciakrémes (340.-), mese nincs. Mert az mindig finom. Most is. Kókinak és nekem viszont már a pultban megtetszett az Anna csemege (450.-), s bár az étlapon nincs rajta, és mi csak a csábító külsejét láthattuk, rákérdeztünk, hogy mit tud, és meggyőzött minket. Kívül mandulaforgácsok karamellel leöntve, belül piskóta, párizsi krém, marcipán és bonbonmeggy. Kicsit féltünk tőle, hogy túl tömény lesz, de (a múltkori jellegtelen és enyhén száraz sajttortával ellentétben) remek választásnak bizonyult.

Mellé kis üveges, hideg gyömbér (300.-) és Naturaqa (380.-), plusz az elmaradhatatlan kávé. Bee-nek bécsi kávé, valódi tejszínhabbal, nekünk cappuccino (mindegyik 450.-). Dallmayr kávéból főzik, pici puszedlivel és kis pohár vízzel érkezik, tálcán, ahogy azt illik. És még finom is, persze ha nem a mézédes sütmény után próbálkozunk értékelni az ízét.

A számla gyorsan érkezik (szerencsére, mert a mozi nem vár), a tételeket a gép szépen felsorolja, az összeg bizony első osztályú árakból jön ki, de hát az Európa első osztályú kávéház. Valóban.

Elegáns kínai étterem
1114. Bp. Bocskai út 1.

Ez igazából nőnapi bejegyzésnek készült, de mostanra sikerült felvarázsolni a gépre az ott készült (telefonos) fotókat. Nos, ezért felesleges volt várni. :)

Szóval, kicsit későn indultunk el otthonról vacsorázni, erősen leszűkítve ezáltal a lehetőségeinket, de F. megmentette a helyzetet, azt mondta, ő látott egy kínai éttermet a Bocskai útnál, az nyitva van 11-ig, és étlapról lehet enni, viszonylag nagy választékkal, megnézhetnénk azt. És meg is néztük.

Amikor bementünk, három kínai fiatalember kaszinózott épp az egyik asztalnál, láthatóan a házhoz tartoztak, rajtunk kívül nem is volt más az étteremben. Ami persze nem meglepő vasárnap este ilyen késői órán. Azért udvariasan rákérdeztünk, hogy van-e még konyha, mondták, persze, üljünk le. Volt bőven hely, amiből választhattunk, bár a helyiség nem hatalmas, azért kicsinek sem mondanám. A legfiatalabb fiú azonnal ugrott az étlapokkal, és már hozta is volna az italokat, ha lett volna narancslé, de az nem volt. Így kellett vagy két perc, mire kitaláltuk, hogy akkor legyen barack. :)

Aztán belelapoztunk az étlapba. Próbáltunk valami olyat keresni, amit nem minden kínai büfében lehet kapni, hogy ha már eljöttünk ilyen messze, ne olyat együnk, amit minden sarkon utánunk dobálnak. A választék szokásos módon ilyen-olyan-amolyan ízesítések csirkéből, marhából, sertésből, halból, különlegességnek egy kis királyrák, de mivel nem nyertünk a lottón, ez utóbbit kihagytuk.

A levesek közt a legizgalmasabbnak a cápauszonyleves ígérkezett, kértünk hát egy olyat, és a változatosság kedvéért egy Hun tunt is, hogy ne mindig csípős-savanyú legyen. A hun tun olyan volt, amilyen szokott, semmi extra, de finom. A cápauszonyról fogalmam sem volt, milyennek kellene lennie, látványra úgy nézett ki, mint egy tejszínes tojásleves, az íze pedig - sajnos - leginkább a nagy semmire hasonlított. Se saját íz, se só, se fűszer. Kár, mert így az egyetlen élményt az nyújotta benne, hogy megpróbáltunk rájönni, melyik lehet a cápauszony, az ami tojásnak néz ki, vagy az, ami üvegtésztának. Aztán itthon utánanéztünk, az üvegtészta nyert. Az árából ítélve valószínűleg az is volt. :)

A második menet már határozottan jobban sikerült, kértünk egy édes-csípős marhát és egy "három finomság"-ot, amely állt némi csirkéből, sertésből és rákból, bambuszrüggyel és ropogós zöldségekkel. Mindkettőhöz tojásos-rákos pirított rizst rendeltünk, az tökéletes választásnak bizonyult. Az édes-csípős marha tulajdonképpen vékony húscsíkokat takart pirosas színű édes-csípős panírban, nem az a szószos fajta volt, amire számítottunk, de annál jobb volt, végre valami újdonság (nekünk).

Ízre kifejezetten finomnak találtuk, és a három finomságot is, ami talán nyulat (vagy kecskét? :D) formázó vaslapon érkezett, ez melegen is tartotta meglepően sokáig, legalábbis én meglepődtem, amikor az étkezés közepe táján kicsippentettem egy szemtelenül rakoncátlan húsfalatkát a tányéron domborodó kupac tetejéről, és az annak rendje és módja szerint leégette a szám szélét.

Persze nem tudtuk az egészet elpusztítani, és aljas rágalom, hogy azért, mert pálcikával próbálkoztunk.

A fizetéssel ugyan nem siettettek minket (sőt...), mert valami kínai táblás játékkal voltak elfoglalva, mondhatni, nagyon, de nem haragudtunk, inkább a plafonon lévő tükörből próbáltuk meg követni az eseményeket, persze sikertelenül. Nem tudom, milyen játék lehetett, de biztos jó, ha ennek a kedvéért még kidobni is elfelejtettek záróra után.

A számla a szokásos volt, úgy értem, a szokásos kínai, és úgy, hogy még itthonra is jutott egy adagocska, kifejezetten barátinak találtam. Most már csak arra lennék kíváncsi, vajon mi van a pálcikájukra írva.

Étel:
Kiszolgálás:
Környezet:
Árak:

Rézpatkó vendéglő
1039. Bp. Szentendrei út 333.
Nyitva minden nap 12.00-22.00-ig

Kellemes kis kirándulásunk után megéhezve érkeztünk a Róka-hegy aljába, úgy döntöttünk, nem jövünk be a városba, a környéken keresünk valami kisvendéglőt. Sokáig nem kellett keresgélni, pár lépésre bele is botlottunk a Rézpatkó vendéglőbe, pont a csillaghegyi hévmegállónál, belenéztünk a kitett étlapba, és úgy döntöttünk, hogy ez jó is lesz, megnézzük, miért kapta 2008-ban a kerület legjobb étterme címet.

Látszott nagyon a vasárnap este, rajtunk kívül nem sok vendég volt, a nem dohányzóban konkrétan senki, a dohányzóban egy-két társaság, ez így pont jó volt, nem kellett sokat várni a pincérre. Aki amúgy gyors és udvarias volt, de mellette közvetlen, egy-két poént is elresztett, pl. amikor leszedte az asztalt, és aggódtunk, hogy mindent el tud-e vinni, azt mondja: ja, hát itt én vagyok a bank. :))

Indításnak kértünk gyorsan két hideg  gyömbért (100/dl), az nagyon jól esett, gépi volt ugyan, de szerencsére nem spórolták ki belőle a belevalót, pont olyan volt, amilyennek lennie kellett. Én nem bíztam a kapacitásomban, de F. kért egy nyírségi tárkonyos húslevest krumpligombóccal (400.-), amit azért meg kellett kóstolnom nekem is (naná). A tejszínt ugyan egy kicsit szebben is eloszlathatták volna, de nagyon finomnak találtam, és bár én csak a lére és a (valóban krumpliból készült) gombócra utaztam, de zöldségből és húsból is volt benne bőségesen. Az utóbbi mócsingmentesen, aminek persze természetesnek kellene lenni, de sok helyen azért nem az.

Sajnos, a bélszínből készült ételek elfogytak, jó előre szóltak, úgyhogy azokat nem is néztük, a szárnyasok közül vonzott volna a mézes vasalt csirke salátákkal, de végül közös megegyezéssel a Fatányéros mellett döntöttünk. Érkezett is viszonylag hamar egy jó nagy tál, rajta 2 gombafej rántva, 2xfél sajttal töltött borda rántva, 1 szelet natúr borda, 1 szelet rántott borda, 1 szelet párizsi borda, rizs és sült krumpli, mindez 3300 forintért. Ja, és négy darab röszti, mert azt ráalkudtam, bár én eredetileg úgy gondoltam, a felkínált köretek egy része helyett, nem is értettem, miért mondják, hogy raknak rá hármat, mert amúgy is sok a rizs meg a krumpli, én meg erősködtem, hogy rakjanak csak négyet, nohát. Aztán megkaptuk pluszban, fel is számolták, (logikus, 300 forint lett), de megérte, mert nagyon finom volt, szép színű, kellően sós, ropogós. Igaz, a pirosra sült, háziasan széles hasábburgonya-gerezdek is, és a rizs sem volt rossz, bár én azt kicsit pörgősebben szeretem. Ezeket a húsokat szégyen lenne elrontani, nem is tették, jó volt mind, különösen a sajttal töltött variáció, amit meghagytam utolsó falatnak, aztán persze már küzdenem kellett vele, pukkadásig jóllaktunk. Kértünk hozzá salátát is, én káposztát  (ropogós, édeskés, finom, 400 Ft), F. pedig görög salátát (500.-). Ez utóbbi uborka, paradicsom, lilahagyma, reszelt feta-szerűség. Nem volt rossz, de ez azért lehetett volna görögebb is. :)

Édességre (hagyományos választék) egyszerűen már nem volt kapacitás, így nekem maradt cappuccino (350.-), F. nek pedig  türelmes várakozás, amíg én kortyolgatok és élvezem a sűrű tejhabot.

Étel:
Kiszolgálás:
Környezet:
Árak:

Cafe Five
1042. Budapest, Árpád út 53.
Nyitva: H-Cs: 8-tól -22-ig, P-Szo: 11-től -23-ig, V: 11-től -22-ig

Kellemes ebédünk után tehát kellemes kávéra is vágytunk, Bee javaslatára így a Cafe Five-ban kötöttünk ki. Belépve a fenti kép fogadott, na meg úgy 28 fok hőség. Előbbivel meg voltunk elégedve, utóbbival kevésbe, de ha már itt vagyunk, gondoltuk, kávé nélkül nem távozunk. Hamarosan meg is kaptuk az itallapot, gyorsan ki is választottuk az italjainkat. Kóki egy Nuvolinát, ami valójában csokikrémes teszínhabos espresso volt (390,-), és állítólag finom, Bee egy Latte Biancót (vanílliás, fehércsokis latte macchiato, 490,-), amit szintén dicsért, mi pedig B-vel egy-egy Latte Caramellót (karamellás latte macchiato, 490,-), ami szintén igen finom lett volna, ha nem öntöm bele kóstolás előtt a szokásos mennyiségű cukrot... Na de akinek annyi esze van, hogy nem gondolja, hogy a karamellaszósz édes, az meg is érdemli, hogy összeragadjon a szája. :))

Süteményt is akartunk, naná, de sajnos vasárnap volt, így nem volt semmi más, csak a kicsit már unom kategóriájú Marlenka, na és brownie (450.-). Ez utóbbit választottuk, és mondhatom, nem bántuk meg. Kívül kérges, belül szinte folyós, forró, nagyon csokis. Isteni. Hogy hány heti kalóriamenniységet sikerült bevinnünk ezzel a kis nassolással, azt most hagyjuk. :)

Boglya csárda
8096. Sukoró,  Fő utca 31.
Nyitva tartás: 10.00-23.00

Régi parasztház, alacsony ajtók, hatalmas terasz, szép kilátás, kisvendéglő-hangulat. Nyáron gyönyörű lehet, de azért most sem volt épp csúnya. A foglalásunkról ugyan elfelejtkeztek, de szerencsére tudtak keríteni egy szabad asztalt. Az szép lett volna, ha nem, ennyi kilométerre a várostól... :)

Az üdítők decijét 120 Ft-ért mérik, a csapolt Gösser (más nincs is) korsóját 500-ért, ezekkel nyitottunk. Az udvarias és kedves pincérlány azonnal ott volt az étlapokkal, az italok is egy percen belül érkeztek. Mivel régebben már olvastam a csárdáról (mire jó az internet), és többen dicsérték a hagymalevest (350.-), mi is kipróbáltuk Kókival. Pirított hagymával, palacsintatésztával és sajttal érkezett, forró volt, jó ízű és laktató. B. nyírségi gombóclevest kért, ebből van kis és nagy adag is (800.-/550.-), ahogy a legtöbb ételből, és a köretekből is, bár ezt az étlapon nem jelzik külön, Bee pedig csontlevest finommetélttel (300.-), mindketten elégedettek voltak a választásukkal.

Második fogásnak Kóki töltött pulykamellet kért rántva, ami konkrétan sajttal-sonkával töltöttet jelentett (1400.-/950.-), kis adagot, egész jól sikerült hasábburgonyával (400.-) de még ezzel sem tudott megküzdeni, ütős volt az a leves, na. :)

Minket pedig a bélszín vonzott, B-nek jött egy hagymás bélszín (bélszínek egységáron 3500.-/2600.-), azaz bélszínszelet óriási halom pirított hagymával, Bee-nek egy bélszín tükörtojással, köretnek párolt zöldséggel (450.-) amiben az volt a kellemes plusz, hogy a sárgarépa jó nagy darabokban leledzett benne, így könnyű volt kipiszkálni. :))

Én is bélszínt kértem, udvarmester módra, azaz fűszervajjal, isteni finom röstivel (450.-), sajnos a hús kicsit szárazra sikeredett, amiben persze én is hibás vagyok, mert nem szóltam, hogy közepesen sütve kérem, így aztán megsütötték, nem épp közepesen. A zöldfűszeres vaj viszont tökéletes volt, és a Kókival megosztott édeskés káposztasaláta is. A desszertek amolyan hagyományosak, volt túrós palacsinta (500.-), de végül nem kértünk, csak Bee-ék egy túrógombócot, azt finomnak találták.

A végén ittunk volna egy kávét (olcsó), de nem volt benne túl nagy bizodalmunk, persze lehet, hogy ez csúnya előítélet, de akkor sem. Inkább elsuttyantunk Cafe Five-ba, de ez már a következő bejegyzés története.

Étel:
Kiszolgálás:
Környezet:
Árak:

Ristorante Krizia
Bp. 1066. Mozsár u. 12.

Nyitvatartás: hétfőtől-szombatig 12-15-ig és 18.30-24-ig, a konyha 23-ig
Az étterem légkondícionált, nemdohányzó helyiséggel ellátott.

Az idei torkos csütörtökre már készültünk, több hely is felmerült, hogy hová mehetnénk, ahová átlag hétköznapokon azért nem járunk, de legjobban a Kriziába szerettünk volna eljutni. Fel is hívtam őket, de sajnos már csak este tízre lett volna időpont. Már épp azon kezdtem volna gondolkodni, milyen módszerrel is vetek véget ilyetén módon értelmetlenné vált életemnek, mikor is a kedves hang a vonal másik felén megkérdezte, mit szólnánk esetleg egy nappal előbböz, a várható sikerre való tekintettel ugyanazokkal a feltételekkel. No, hagyomány ide vagy oda, ezt a lehetőséget nem lehetett kihagyni, így lett az idei torkos csütörtökből számunkra torkos szerda.

Aki először jár az étteremben, annak nem árt figyelni, hogy egyáltalán észrevegye a kis utcában megbúvó aprócska táblával jelzett nem épp Bécsi kapu méretű bejáratot, de mi nagyon figyeltünk, így szinte elsőre megtaláltuk. :) A helyiség meglepően kicsi, már ahhoz képest, amekkorára a híréből számítottunk, a képen láthatónál tán 2-3 asztallal van több, szépen elrendezve, nem egymásra zsúfolva, a borkínálat egy karnyújtásnyira tűlünk megtekinthető, és úgy amúgy is, minden olyan emberi léptékű, tényleg kellemes, barátságos környezetet sikerült kialakítaniuk.

Amint beléptünk (és lesétáltunk a lépcsőn), egy udvarias úr sietett a segítségünkre, és elhelyezte a kabátjainkat és egyéb motyónkat a fogasokon, majd leültetett minket a lefoglalt asztalunkhoz és felajánlotta a borlapot. Ebből ugyan csak egyet sikerült hoznia, de tegyük fel, hogy azt feltételezte, hogy majd a társaságban lévő egyetlen férfiember mondja meg a tutit, különben nem értjük, miért spóroltak volna vele. Sikerült is megszavaznunk (naná, hogy női javaslatra :)) ) egy palack 2006-os Gere Weninger villányi  Rosét (3500.-), ami a tevezett vacsorához igen jó választásnak bizonyult, laza, könnyű bor volt, pont amilyenre vágytunk.

Amíg az étlapot tanulmányoztuk, megajándékoztak minket egy kis étvágygerjesztővel, bár a pincér valahol máshol járhatott, mert azt kérdezte, hozhat-e egy mini lasagnát, de a felszolgált ízelítőben mi határozottan egy parányi pizzát ismertünk fel, amely azonban határozottan megtette a dolgát. :)
 
Italból a szokásos ásványvíz mellett megkóstoltunk egy San Pellegrino Aranciata Rossát, ez egy vérnarancs alapú, gyümölcsös, ámde szénsavas üdítő, nagyon finom, volt még egy-két másik gyümölcs is a sorozatból, de azt majd legközelebb.

Amíg megérkezett az étel, ropogtathattunk egy kis grissinit. Aztán B. (az egyetlen levesező) megkapta a vargányagomba-levesét vajastésztás kéregben (1490.-), hát nagy kár, hogy nem volt nálunk fényképezőgép, nagyon jópofa látványt nyújtott, egy talpas porcelánkehelyben illatos leves, lefedve felpúposodó vajas tésztával, mint egy valódi gomba, nagyon gusztusos volt. És az elfogyasztója szerint ehhez mérten finom is. (Kép: dessert.eu)

És akkor a főételek:  B. kacsamelllegyezőt kért 'csipkebogyó mustár szósszal' (bármit is jelentsen ez) (2890.-), a mellszeletek szépen, legyező alakban szétterítve a tányéron, rózsaszínre sütve, ahogy azt kell, a köret is a kérésnek megfelelően, csak dicsérő szavakat hallottam. Bee a sütőben sült báránylapockára szavazott, rozmaringos burgonyával (2890.-), mondván, hogy báránnyal csak jó helyen szabad próbálkozni, de ott aztán érdemes, és nem csalódott. Kókusz szolidan csak egy gratinírozott házi lasagnét kért erdei gombákkal és hegyi sajttal (1800.-), ha nem lenne jólnevelt kislány, biztos cuppogott volna is, így csak folyamatosan dicsérő hangokat hallottunk a széke felől. Az én választásom a borjúszűzérmékre esett libamájjal, fehér szőlővel, 'vin santo' borral (4000.-), tökéletes húskarikák, tökéletes libamáj, tökéletes összhatás. Kevés ilyen finomat ettem életemben (azt nem állítom, hogy még semmit, a Csokizó kacsasteakje erősen versenyben van, de ez az írás most nem róluk szól).

Nem mondom, hogy első ránézésre nem találtuk úgymond 'szellős elrendezésűnek' a tányérokat, pláne az eddig megszokott bő-bő-bőséges adagokkal traktáló helyek után, de persze számítottunk rá, mert ez az étterem - ahogy az 'jobb helyeken' szokás - nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel csábít. Abban pedig nem volt hiba. Ahogy a kiszolgálásban sem, a pincér mindig ott volt, amikor kellett, sőt, leste, hogy mikor kellhet, ha látta, hogy fogy a pohárból a bor, ugrott, hogy tölthet-e, ha kérni szerettünk volna valamit, nem kellett rá vadászni, kedves volt, udvarias, segítőkész. Bár azt nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon, amikor a desszertnél közöltük, hogy négy karamellizált palacsintát szeretnénk erdei gyümölcsökkel és mascarpone krémmel (1000.-), nem fejenként, hanem összesen.

A palacsinta nagyon-nagyon finom volt, erősen gondolkoztunk, hogy kérjünk-e még egy kört, de aztán (hogy ne látsszunk mohónak, mint Micimackó), inkább csak egy kávét kértünk. Annak az ízéről inkább nem nyilatkoznék az édes palacsinta után, de azért jól esett. A számla pedig az alkalomhoz hűen korrektül elosztva kettővel.

A Krizia étterem Graziano Cattaneo tulajdonos chef, 30 éves szakácsként eltöltött szakmai tapasztalatszerzésének gyümölcse. A világ legjobb szállodáiban és éttermeiben az ízek világában gyűjtött tapasztalatok alapján, az étterem konyhája megpróbálja megmutatni a hamisítatlan, természetes, kreatív és hagyományos olasz konyhát, rusztikus családias légkörben, a tulajdonos állandó jelenlétében - írják az oldalukon. Nos, megmutatták.

Étel:
Kiszolgálás:
Környezet:
Árak: